A jogszabályok e tekintetben 2017-ben jelentősen módosultak. Viszonylag ritkán van szükség rá, ezért a legtöbb ember nem követi az építési engedélyezéssel kapcsolatos jogszabályi változásokat. A cikkből kiderül, hogy mely építési tevékenységekhez nem szükséges az építési engedély.
Az építési engedély
Az építési engedélyezési eljárás folyamán az építési hatóság megvizsgálja a tervezett épület dokumentumait a jogszabályi előírásoknak való megfelelését illetően. Amennyiben azt rendben találja, kiadásra kerül az építési engedély. Az engedély birtokában indulhat aztán az építés folyamata, vagyis a kivitelezés.
Érdemes az eljárást nem kikerülni és csupán a kockás papírra vetett tervek alapján megkezdeni az építést. Nagyobb összegű büntetést von maga után, amennyiben fény derül a szabálytalanságra. Ha a már megvalósult építési munka ellentétes a szabályozással, az épület bontására is kötelezhető az építkező személye.
Mikor nincs rá szükség?
Azokban az esetekben, amelyekről a 312/2012. (XI. 8.) Kormány rendelet 1. számú melléklete így rendelkezik. Nézzük meg az olyan építési munkákat, ahol nem lesz szükség az engedélyezésre, engedély meglétére. Idézet következik a kormányrendeletből.
Építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, kivéve zártsorú vagy ikres beépítésű építmény esetén, ha e tevékenységek a csatlakozó építmény alapozását vagy tartószerkezetét is érintik.
Meglévő építmény hasznos alapterületet nem növelő bővítése, kivéve a lapostetős épület magastetővel történő bővítését.
Meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászáró cseréje, a homlokzatfelület színezése, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása.
Meglévő építményben új égéstermék-elvezető kémény létesítése.
Új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg.
Kizárólag az épület homlokzatához rögzített előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, elhelyezése.
Épületben az önálló rendeltetési egységek számának változtatása.
A 14. pont e) alpontjában és a 29. pontban foglaltak figyelembevételével a kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, amelynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 20,0 m2alapterületet.
Nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése, amelynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a 100 m3 térfogatot és 4,5 m gerincmagasságot, lapostetős épület esetén a 3,5 m homlokzatmagasságot.
Önálló reklámtartó építmény, valamint gépjármű-üzemanyag egységárának feltüntetésére szolgáló oszlop vagy tábla építése, elhelyezése.
Temető területén:
a) sírbolt, urnasírbolt építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 50 m2 alapterületet, vagy a 3,0 m magasságot,
b) urnafülke, sírhely, sírjel építése, elhelyezése.
Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.
Emlékfal építése, amelynek talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 3,0 m-t.
Park, játszótér, sportpálya megfelelőségi igazolással – vagy 2013. július 1-je után gyártott szerkezetek esetében teljesítménynyilatkozattal – rendelkező műtárgyainak építése, egyéb építési tevékenység végzése.
Megfelelőség-igazolással – vagy 2013. július 1-je után gyártott szerkezetek esetében teljesítménynyilatkozattal – rendelkező építményszerkezetű és legfeljebb 180 napig fennálló
a) rendezvényeket kiszolgáló színpad, színpadi tető, lelátó, mutatványos, szórakoztató, vendéglátó, kereskedelmi, valamint előadás tartására szolgáló építmény,
b) kiállítási vagy elsősegélyt nyújtó építmény,
c) levegővel felfújt vagy feszített fedések (sátorszerkezetek),
d) ideiglenes fedett lovarda,
e) legfeljebb 50 fő egyidejű tartózkodására alkalmas – az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerinti – állvány jellegű építmény
építése.
Növénytermesztésre szolgáló üvegház építése, bővítése.
Növénytermesztésre és gombatermesztésre szolgáló fóliasátor építése, bővítése.
A 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, a 60 m3vagy annál kisebb térfogatú siló, ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti vagy alatti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, bővítése.
A magánhasználatú kerti víz-, fürdőmedence, kerti tó építése.
A telek természetes terepszintjének építési tevékenységgel összefüggő, 1,0 m-nél nem nagyobb mértékű, végleges jellegű megváltoztatása.
Támfal építése, bővítése, amelynek mérete az építési tevékenységgel nem haladja meg a rendezett alsó terepszinttől számított 1,5 m magasságot.
Kerítés, kerti építmény, tereplépcső, járda és lejtő, háztartási célú kemence, húsfüstölő, jégverem, valamint zöldségverem építése, építménynek minősülő növénytámasz, növényt felfuttató rács építése, bővítése.
Mobil illemhely, mobil mosdó, mobil zuhanyozó elhelyezése, árnyékszék, illemhely (kivéve csoportos illemhely) elhelyezése, építése, bővítése.
Napenergia-kollektor, szellőző-, klíma-, riasztóberendezés, villámhárító-berendezés, áru- és pénzautomata, kerékpártartó, zászlótartó építményen vagy építményben való elhelyezése.
Építménynek minősülő, háztartási hulladék elhelyezésére szolgáló hulladékgyűjtő és – tároló, sorompó, árnyékoló elhelyezése.
Telken belüli közmű becsatlakozási és -pótló műtárgy építése.
Telken belüli geodéziai építmény építése.
Zászlótartó oszlop (zászlórúd) építése, amelynek terepszinttől mért magassága a 6,0 métert nem haladja meg.
Építési tevékenység végzéséhez szükséges, annak befejezését követően elbontandó állványzat és felvonulási építmény építése.
A 7. pontban és a 14. pont e) alpontjában foglaltak figyelembevételével a magasles, vadetető, erdei építmény, kilátó építése, amelynek a terepcsatlakozástól mért legfelső pontja az 5,0 m-t nem haladja meg.
Közforgalom elől elzárt, telken belüli út, parkoló, áteresz, bejáró-, átjáró-híd építése.
A pince építése, bővítése, melynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a 20 m3 légteret és a 2,0 m mélységet
Közterületen, filmforgatáshoz kapcsolódó építmény építése.
A lakó rendeltetést bemutató épület építése, amely a nemzetközi innovációs házépítő verseny keretében vagy kutatási, kiállítási célból valósul meg.
Ha a szöveg nem egyértelmű, javaslom hozzáértő személyt, esetleg a hatóságot megkérdezni. Olcsóbb lesz, mint a büntetés!
A felújítási, korszerűsítési, építési hitelek
Banki építési hitel igénylése esetén tisztázni kell, hogy az építés minek minősül. Szükséges vagy sem a tervezett munkálatokhoz engedély? Ha nem is lesz rá szükség, a munkálatokat előzőleg meg kell tervezni. Sőt, a hitelfelvételi folyamat része lesz a költségvetés vizsgálata, melyet az értékbecslő fog elvégezni.