A júliusban bejelentett magas rezsik hatása szinte minden téren azonnal megmutatkozott. Az emberek nagy része spórolni kezdett és alternatívát keresett arra, mivel oldhatja meg olcsóbban a hűtést és fűtést. Ez bizony a lakáspiacon is meglátszott, hiszen egyre nagyobb érdeklődés van a szigetelt ingatlanok iránt, szemben a régi típusú, nem túl korszerű Kádár-kockákkal. A korszerűtlen családi házakban ugyanis várhatóan jóval magasabb lesz a rezsi mint korábban, amit mindenki el akar kerülni. Ebben a cikkben azt részletezzük, mire számíthatnak azok a tulajdonosok, akik ilyen házakban élnek. 

Mi történik az ingatlanpiacon?

Szinte már látható, hogy tömegesen kerülnek eladósorba az 1970-1980-as években épült, nem szigetelt, rossz energetikai tanúsítvánnyal rendelkező Kádár-kockák. Még az is előfordulhat, hogy a kilencvenes években épült, nem túl jó állapotban lévő családi házak szintén eladásra kerülhetnek. Itt tipikusan azokról az otthonokról van szó, ahol a fűtést eddig 40 és 60 ezer forintból meg lehetett oldani ezt havi szinten, hiszen ez most többszöröse lesz a korábbi árnak. Akiknek pedig nincs pénzük javítani a ház állapotán, nem tudják azt sürgősen korszerűsíteni, azoknál bizony megtöbbszöröződik majd a havonta fizetendő összeg.

A múlt hónapban bejelentett rezsicsökkentés módosítása tehát kényszerpályára állítja a a régi típusú Kádár-kockákat, amiket most szinte lehetetlen lesz eladni. Egyedül talán a meghosszabbított CSOK és egyéb támogatások igénybevételével kelhetnek majd el. De ezek is kizárólag azoknál a családoknál, akik hajlandóak felújítani és átalakítani. 

Mi lesz a Kádár-kockák sorsa?

Miután kikerült az információ, a meghirdetett ingatlanok eladóinak közel 40%-a nyilatkozta azt, hogy a házát szeretné kisebb lakásra, korszerűbb házra cserélni. A friss kutatásból – amit az Ingon.hu végzett el – kiderül, hogy akadnak még olyanok, akik nagyobbat vásárolnának. Ezek jellemzően azok a családok, ahol több gyermek él, ahol most születik vagy még terveznek kisbabát. Érdekesség viszont, hogy közel 3% úgy gondolja, hogy mégsem kívánja eladni a meghirdetett házat. Ez lehet spórolás, befektetés vagy egyéb más indok miatt, de láthatóan voltak olyanok, akik ennek hatására meggondolták magukat. 

A Kádár-kockák sorsa azonban kétséges, hiszen a nagyobb alapterületű, korszerűtlen házakból szinte pillanatok alatt túlkínálat lehet. Ez azt is magával hozhatja, hogy árcsökkenés várható az ilyesfajta családi házak piacán, ami a vásárlók számára jó dolog lehet, az eladóknak már kevésbé.

A vevők ugyanis bele fogják kalkulálni a felújítás árát, a nyílászárók cseréjét, a fűtés korszerűsítését, esetleg a hőszigetelést is. Ez azonban már önmagában is hatalmas összeg lehet, nem beszélve a ház vásárlásáról. A legrosszabb helyzetben kétségkívül a szigeteletlen Kádár-kockák vannak, amelyek ráadásul még mindig a nagyobb méretű ingatlanok közé tartoznak. Nagy részüknél nemcsak a szigetelés hiányzik, hiszen sokszor az ablakok és az ajtók régiek, a fűtés pedig gázzal történik. Ez azt eredményezi, hogy az energia nagy része a falon és a tetőn keresztül távozik. Ezáltal sokkal többe kerül a felfűtése mintha korszerűsítve lenne. 

Mennyit ér egy fel nem újított Kádár-kocka?

Amikor ház értékbecslésről van szó, akkor bizony figyelembe kell venni, hogy milyen állapotban van az ingatlan. Sok mindentől függ azonban, hogy mennyiért lehet ezeket eladni, hiszen nem mindegy, hol fekszik, milyen a közlekedés, mennyire messze van a várostól. Jó hír azonban, hogy a befektetők nem tűnnek el, valamivel alacsonyabb árszinten, de visszatérnek. Most már akár leértékelődő és régi típusú Kádár-kockákat is megvásárolnak a jövőben. Nekik az a nagy szerencséjük, hogy van tőkéjük egy nagyobb volumenű felújításra, aminek hatására jobb áron fogják tudni utána tovább értékesíteni az ingatlant.

Előfordulhat azonban, hogy már idén problémák lesznek ezekkel a házakkal, főleg az esetleges emeletes változatokkal. Megtörténhet, hogy télen a többszintes Kádár-kockák egy részét lezárják, így kevesebb energiára lesz szükség a házban. A szegényebb családoknál pedig megeshet, hogy csak egy-két szobát fűtenek fel, ezzel spórolva a rezsiszámlán. Ez azonban hatással lehet az ingatlan értékére, ugyanis, ha sokáig nem fűtenek egy-egy lakrészt, az könnyen penészessé válhat. Ez pedig azt fogja eredményezni, hogy gyorsabban lelakott lesz, így nem lehet majd jó áron értékesíteni.

A jövőkép az, hogy a nagyobb falusi ingatlanokat, amikben nyugdíjas emberek élnek, az új energiaárakon és a korszerűsítés hiánya miatt nem tudnak majd fenntartani.